Tudta, hogy a Szabadka melletti Palicson rendezték meg az első nem hivatalos újkori Olimpiát? Séta egy mérgező tó körül a monarchia bájában fürdő üdülőhelyen.

A Palicsi tó

 

A XIX. század második felében élt Vermes Lajos, akinek nemcsak a magyar sportélet fellendítését köszönhetjük, de az első nem hivatalos Olimpia megrendezését is, hol másutt, mint a Monarchia egyik legszebb helyén, a Szabadka melletti Palicsi tónál. Történt ugyanis, hogy a virgonc ifjú alig 20 évesen megismerkedett az olympiai ásatásokkal, és az antik görögök példáján felbuzdulva eldöntötte, hogy ő bizony olimpiát rendez annak mintájára. A tüzet Palicson élesztette fel 1880-ban, hiszen a gyönyörű zöld környezet, a tó kiváló lehetőséget kínált a különféle versenyszámok megrendezésére. Az eseményeket 1914-ig több alkalommal is a saját vagyonából finanszírozva hirdette meg, és Európa minden részéről áramlottak a sportolók. 

A versenyszámok eleinte az ókori sportágakból tevődtek össze, míg az utolsó évben már vívásban, teniszben és kerékpározásban is megmérettethették magukat a versenyzők. Természetesen a győztesek itt is koszorút kaptak, de például a nézőközönség is próbára tehette magát a Szabadka-Palics közötti útvonalon futásban vagy gyaloglásban. Felépült egy mai értelemben vett olimpiai falu is, középpontjában a Bagolyvár szállóval, mely az atlétáknak biztosított ingyenes szálláshelyet. Ezt az épületet ma romos állapotban tekinthetjük meg, mellette Vermes Lajos szobrával. A sors fintorának és a megfelelő sportdiplomáciai kapcsolatok hiányának köszönhető csak, hogy végül ezeket a játékokat soha nem ismerték el hivatalosan Olimpiának. Bár évekkel ezelőtt zajlottak, mint Pierre de Coubertin báró versenyei.

Vermes Lajos szobra Palicson

Sportolni egyébként ma is lehet a tó körül: sétálhatunk a tavat körülölelő sétányon, futhatunk vagy kerékpározhatunk ugyanitt, a vízre hajóval és vízibiciklivel, csónakkal is ki lehet menni, de a gyönyörű fából készült, központi strandépületben (egykoron a hölgyeket zárta el az illetéktelen pillantások elől) senkinek nem ajánlott az úszás. A tó vize ugyanis fürdésre teljesen alkalmatlan a benne tenyésző mérgező algák miatt, és nincs is kedve az embernek belemerülni a békanyálra emlékeztető zöldes, szagló vízbe. S bár a 70-es években teljesen leeresztették és kikotorták az iszapot, a mérgező algák elég gyorsan visszatértek. A helyiek elmondása szerint még tavaly is próbálkozott valamilyen vegyi tisztítással egy német cég, de a siker sajnos csak 1-2 hónapig tartott. Pedig, ha a tó vízének minőségét fel tudnák javítani a helyiek, akkor Palics európai szintű, történelmi hangulatú nyaralóhely lehetne, amelynek századfordulós hangulatával talán csak Baden-Baden versenyezhet Európában.  

A gyönyörű zöld övezetben ugyanis egymást érik a monarchia idején felhúzott nyaralók és paloták, egy kicsit időutazáson érezheti magát az ember. A főút melletti víztoronynál érdemes a sétát indítani a majd 20 hektáros parkban. A tó partján fekvő Vigadót 1912-ben adták át a nagyközönségnek, bár a fenti bálterem ma már nem üzemel, a földszinten ma is vendéglátóhelyet találunk. A gyerekek sem unatkoznak Palicson, mivel a II. világháború után Szabadka állatkertje is itt kapott helyet: manapság az ősi tízméteres fák árnyékában tigrisek, oroszlánok, madarak, és egyéb állatok hűsölnek. A 80-as éveket idéző központi retró játszótér pedig kellemes régi emlékeket idézhet fel a szülőkben. 

A Bagolyvár, ahol a sportolók laktak

Tippek:

  • Szabadka és Palics irányába a röszkei határátkelőn keresztül juthatunk el. Ha nem szeretnénk hosszú órákat várakozni itt, akkor választhatjuk a közeli bácsalmási átkelőt is, ami ugyan messzebb van Szabadkától, de legalább kevesen vannak.
  • Ne féljünk Palicson beülni egyegy hangulatos étterembe, mivel az árak igen barátiak.
  • Figyeljünk a parkolásra, mivel mindenhol parkolódíjat kell fizetni. 
  • A tó partján mindenféle szárazföldi és vízi jármű bérelhető: tricikli, tandem bicaj, csónak, vízibicikli, vitorlás.
  • Ha egy igazán csodás képet szeretnénk a palicsi tóról, akkor úgy fotózzunk, hogy valamilyen érdekes objektum (egy szép épület, egy pad vagy egy vízibicikli) is helyet kapjon a kompozíción és ügyeljünk rá, hogy a nap mögöttünk legyen, mert ilyenkor mutatja a víz a legszebb színét. 
  • Ha az állatkertben üveg mögött lévő állatokat fényképezünk, akkor a gép vagy a telefon objektívjét nyomjuk teljesen az üveghez, mert így kiszűrhetjük a kosz és a fénytörés okozta torzulásokat... és semmiképpen se használjunk vakut!